Bi wire:
Legutóbb azzal búcsúztunk, hogy az MLCX 20-as keresztváltó alkalmas a kett?s kábelezésre (Bi wire), vagyis a magas és a mélyközép hangszórókat külön kábelpárokkal is táplálhatjuk. Ez esetben akár különböz? típusú hangszóróvezetéket is választhatunk az egyes hangszórókhoz. Ha a

hangmin?séggel szemben komolyak az elvárásaink, akkor a kábelválasztásnak rendszerint szerep jut a végs? hangzás kialakításában. Nos, a magas és a mélyhangszóró ritkán kívánja ugyanazt a kábelt! Csakhogy ezt egy hagyományos rendszerben, ahol csak egy pár hangszóróvezeték juttatja el az áramot a hangszórókhoz, nem lehet figyelembe venni. Egy "lötyög?sebb", puhább mélysugárzóhoz "feszes" hangú kábel kell, még némi mélyhang-veszteség árán is, a keményebb hangú, inkább fölfelé húzó mélyhangszórót viszont vastag, robusztus, minimális ellenállású vezeték illetné meg. Ezzel küzdhetünk a további mélyhang-veszteség ellen. Egy semleges viselkedés? magas-szekció bekötéséhez pedig analitikus, precíz, általában vékonyabb kábel dukál. A másodikként említett mélyhangszóró és a semleges magassugárzó bekötéséhez semmiképpen sem jó ugyanaz a kábel, viszont a kett?s kábelezéssel könnyen beköthet?k a különböz? igény? hangszórók a nekik-nekünk legjobban megfelel? különböz? vezetékekkel. Persze, ha már eddig eljutottunk, semmi sem tarthat vissza bennünket attól, hogy minden hangszórót külön er?sít?r?l hajtsunk meg, a módszer neve: Bi amp.
Bi amp:
Nézzük, milyen gyakorlati lehet?ségeink vannak a kett?s er?sítésre. Ahhoz, hogy az ML28 magassugárzó és az ML165 mélyközép hangszóró is külön végfokot kaphasson, két er?sít? kell oldalanként, vagyis összesen négy. Továbbá, mivel korábban azt állítottuk, hogy minél gyengébb min?ség? egy véger?sít?, annál inkább kívánja az egyszer?bb kimeneti áramokat, kicsit körülnézve adódik egy érdekes, pofonegyszer? megoldás! Mi jut

eszünkbe, ha olyan eszközt keresünk, amiben 4 db egyszer? véger?sít?t találunk, és a legtöbb autóban kapásból megtalálható? Igen, ez az autórádió! Bármelyik. Ráadásul sokszor a rádió négy véger?sít?jéb?l csak kett?t használunk, az els? hangszórók meghajtására. Ilyen esetben a kett?s er?sítéssel javíthatunk a hangmin?ségen, és a kimen? teljesítményt is növelhetjük. Az els? kimenetekre a magas, a hátsókra a mélyközép hangszórókat kötve a "Fader" szabályzó hangszínszabályzónak lép el?. Segítségével a magas/mély arány a hangmin?ség romlása nélkül állítható, bár a váltási frekvencia ez esetben az MLK165 keresztezési frekvenciája lesz, ami hangszínszabályzásra kissé magas. Szóval, ha kis szerencsénk van, a rádió hangszínszabályzóját nem is kell használnunk. Az MLK165 min?ségének jobban megfelel?, bár költségesebb megoldás egy 4 csatornás, vagy két 2 csatornás szélessávú er?sít? használata. Ezeket lehet?leg ne kössük a fejegység hangszóró kimeneteire, mert azok minden hibáját örökölni fogja a kimen?jel. Egy végfokot mindig kisjel? kimenetr?l hajtsunk, és ha a fejre nem kötünk hangszórót, lehet?leg kapcsoljuk ki a véger?sít?it. A Mille-család MLK2 és MLK3 modelljei is fel vannak készítve a leírt kett?s er?sítésre.
B?vebb információ:
www.megavox.hu
Tel.: 06-20/5-999-572